Késedelmi kamatot követel az egyik alvállalkozó a Bridgestone magyarországi üzemétől, mert a vállalat rendszeresen késve fizet; a követelés végrehajthatóvá vált és hamarosan inkasszó kerül a Bridgestone számláira - közölte az Inter Lingua Kft.

A kft. közleménye szerint a Bridgestone magyarországi üzeme rendszeresen késve fizeti ki alvállalkozóit. A vállalkozás ezt megelégelve kiszámlázta a törvényes késedelmi kamatokat, amit azonban a Bridgestone egyáltalán nem akart kifizetni - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az Inter Lingua Kft. hozzátette: reméli, hogy a Bridgestone szigorítani fogja pénzügyi fegyelmét, és a jövőben határidőre rendezi majd számláit.

A Bridgestone Tatabánya Kft. erre reagálva arról tájékoztatta az MTI-t, hogy folyamatban lévő jogi ügyeket, valamint kereskedelmi szerződések részleteit nem kívánja kommentálni.

Közleményükben ugyanakkor hangsúlyozták, hogy csaknem 750 beszállítóval működnek együtt Magyarországon, akiktől termékeket és szolgáltatásokat vásárolnak. Beszállítóikkal eseti, illetve hosszú távú szerződéses kapcsolatban állnak, és számukra a megállapodásokban rögzített feltételeknek megfelelően fizetnek, mindkét fél megelégedésére - közölték.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A játékos közlekedési feladatok és sorversenyek mellett az óvodások közelebbről megismerhették a tűzoltógépjárműveket, a tűzoltók által használt védő- és szakfelszeléseket. illetve szemtanúi lehettek egy égő autó eloltásának és kutyás bemutatóknak is.

A Tatabányai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Tatabányai Önkéntes Tűzoltó Egyesület is csatlakozott a Biztonságos közlekedésre nevelés az óvodában című, nyílt nappal egybekötött vizsgaprogramhoz, melyet a Tatabányai Otthon Segítünk Alapítvány és a megyei rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága szervezett május 4-én a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban és annak parkolójában.

Hatalmas sikert aratattak a tűzoltóautók és a magasból mentő szer. A gyerekek, kígyózó sorokban várták, hogy felülhessenek rájuk és nagy érdeklődéssel hallgatták a tűzoltókat, amikor egy-egy általuk sokat használt eszközt mutattak be, legyen az feszítő-vágó, vagy egy tömlő. Kézről kézre járt a sugárcső és a tűzoltó sisak, de a tűzoltóknak hála egy bója is mosolyt csalt az arcokra.

Az óvodások izgatottan várták a kutyás bemutatót, ahol a tatabányai önkéntes tűzoltók mutatták be trükkjeiket, különböző akadálypályákon mentek végig vezényszóra kutyáik, és még emberkeresésben is jeleskedtek. A gyerekek külön örültek, amikor megismerkedhettek Fecskendővel a vakvezető kutyával.

Az izgalmakat fokozta, amikor egy égő autó oltását mutatták be először a látássérült Nagy Zoltán önkéntes tűzoltó vezetésével, aki társa instrukcióit követve vízsugárral oltotta el a lángokat, majd a hivatásos tűzoltók habbal terítették be az égő járművet. A gyereksereg a hab láttán felbuzdulva kiabálta, hogy habparti, habparti, és óriási tapssal díjazta a bemutatót.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Szent Flórián, a tűzoltók nemzetközi napja alkalmából május 4-e a katasztrófavédelem állománya számára munkaszüneti nap. Ezen a napon az ügyfélszolgálati ügyfélfogadás és a hatósági ügyintézés is szünetel. Természetesen a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók ezen a napon is garantálják az ország mentő tűzvédelmét.

Szent Flórián, vagyis Florianus az időszámításunk szerinti harmadik század második felében született az ókori Római Birodalom Noricum tartományához tartozó Aelium Cetiumban. Ez a város a mai Sankt Pölten, régi magyar nevén Szent Pöltény óvárosa területén helyezkedett el, ez a mai Alsó-Ausztria szövetségi tartomány fővárosa. Florianus katonaként csatlakozott Noricum tartományi seregéhez és katonai feladatai mellett a tűzoltóság megszervezéséért is felelt.

Diocletianus császár uralkodásának idején, 303 és 304 között keresztényüldözések zajlottak szerte a birodalomban. Ekkor érkezett helytartónak Lauriacum, vagyis a mai Lorch in Enns városába Aquilinus, akinek feladata az új vallást gyakorlók, a keresztények felkutatása volt. A keresztények kiiktatásáról szóló utasítás minden tisztségviselőhöz, így Florianushoz, a helyi katonai egység parancsnokához, centuriojához is eljutott. Az utasítás szerint negyven keresztény bajtársát kellett volna letartóztatnia.

A császári rendeletet a százados megtagadta, sőt figyelmeztette az új hitet valló társait a közelgő veszélyre. Katonaként jól tudta, hogy a Római Birodalomban a császári rendeletek megtagadásáért halálbüntetés jár. Florianust, aki maga nem volt keresztény, negyven társával együtt elfogták, megkínozták és bebörtönözték, majd 304. május 4-én kivégezték. Lauriacumban az Enns folyó hídjáról taszították a mélybe társaival együtt, malomkövet kötve a nyakukba.

Emlékét Ausztriában, Bajorországban, Lengyelországban és a 15. század óta Magyarországon is őrzik. A tűzoltók mellett a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a kádárok, a fazekasok, a szappanfőzők és egyes helyeken a kovácsok védőszentje. Hozzá imádkoznak aszály és tűz esetén, de ugyanúgy hozzá fohászkodnak az égési sérültek is.

Hogy a számos Flórián legendából mi igaz, az talán már sosem fog kiderülni, azonban a mindennapi beavatkozások között néha a tűzoltóknak is meg kell állniuk, hogy emlékezzenek arra az önfeláldozó segítségnyújtásra és bajtársiasságra, ami választott hivatásuk szellemiségének alapját jelenti.

Címlapfotó: bien.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A humán tárca Nemzeti védőnői szolgálat létrehozását kezdeményezi a kormánynál, írja az egyik legnagyobb propaganda-oldal.

A javaslat a védőnőkre is kiterjesztené az egészségügy bértáblát, így a védőnők fizetése sem maradna el az azonos végzettségű, de más területen dolgozó kollégáiktól.

Ez persze csupán egy kezdeményezés, semmi garancia sincs arra, hogy így fog történni. Lehet, hogy csak a választási kampányfogás, de legalább valakiknek az eszébe jutott.

Bencsik János országgyűlési képviselő Facebook-posztjában azt írja:

„Márciusban nagyon sok védőnő keresett meg levélben, hogy tegyek lépéseket annak érdekében, hogy egészségügyi szakdolgozói státuszba kerülhessenek.

A meghatározott cél elérése érdekében levelet írtam Balog Zoltán szakminiszternek. A megérkezett választ napokon belül továbbítom a védőnők számára, de a mellékelt híradás is azt bizonyítja, hogy közel kerültünk a megoldáshoz.”

Bár sok mindenben nem értünk egyet az országgyűlési képviselő ténykedésével, azt nem szeretnénk elvitatni tőle, hogy egyike azon politikusoknak, akik felkarolnak bizonyos ügyeket, és azt próbálják következetesen véghezvinni.

Az jutott az eszünkbe, ha már ilyen hatásfokkal végzi a munkáját igazán felkarolhatná, hogy a kormány ne emelje fel egyről három évre a munkaidőkeret időtartamát.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Mesterséges intelligenciát használó technológiával nyerte el az "Év Gumiabroncs Gyártási Innovációja Díjat" a Bridgestone. Az új, digitális technológia azt teszi lehetővé, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező kollégák szakmai ismereteit a fiatalabb kollégák is alkalmazni és használni tudják munkájuk során.

Az eljárást a világon először tatabányai gyárában, valamint új oroszországi üzemében vezette be a Bridgestone. A vállalat képviselői Hannoverben, a Gumiabroncs Technológiai Expón vehették át a rangos szakmai elismerést.

Az EXAMATION a Bridgestone egy olyan új, a gumiabroncsgyártásban alkalmazott, mesterséges intelligenciára épülő digitális technológiája, amely könnyebbé és gyorsabbá teszi a munkatársak között a gyártási folyamaton belüli információcserét és a tapasztalatok átadását.

A rendszer a készülő gumiabroncsok minőségét 480 ponton méri szenzorokkal, és adatelemzési technológiákkal vizsgálja annak érdekében, hogy a gumiabroncsok gyártása gyors, pontos és kiváló minőségű legyen.

Shunichi Yamazaki, a Japán Intelligens Járműkutató Intézet elnöke a zsűri tagjaként kiemelte: "Japánban a magasan képzett mérnökök nagy része mára elérte a nyugdíjkorhatárt és kihívást jelent az évek során felhalmozódott tudást tökéletesen átadni a fiatal kollégák számára.

A Bridgestone által kínált megoldás egy hasznos helyettesítő eszköz, amely hatékonyan tudja kiküszöbölni az emberi mulasztásokat, egyúttal növeli a hatékonyságot és a termékek minőségét.

A rendszer nem kevesebb, mint 480 ponton méri a minőséggel kapcsolatos adatokat szenzorok segítségével, és valós idejű automatizált ellenőrzést végez a mesterséges intelligencia használatával, hogy a gumiabroncsot optimális körülmények között szereljék össze. Várható, hogy ez a típusú technológia korszakalkotó lesz valamennyi iparágban."

A Bridgestone immár hatodik alkalommal szerez elismerést a gumiabroncsgyártásban alkalmazott innovatív technológiájával a díj 2008-as megalapítása óta.

A gyártó már az első évben és 2016-ban is megkapta az év gumiabroncs gyártója díjat, amelyet 2012-ben az érintkezési felületi információérzékelő technológiáért (CAIS), 2013-ban pedig az "ologic", vagyis csökkentett gördülési ellenállásért, és még ugyanebben az évben a fenntartható abroncsgyártásért tett erőfeszítésekért is elnyert már.

forrás és címlapfotó: computerword.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Új fokozatba kapcsolta hülyeségkampányát a kormány, most a kommunikációs igazgató mondott olyanokat, hogy feláll tőle az ember hátán a szőr. Nem elemezném hosszan, mert sok nyugtatót kellene a végére bevennem.

A jóember simám migránsszervezeteknek nevez egyes civil szervezeteket, amiknek lehet, hogy még a logójukat sem ismeri, nemhogy a tevékenységüket.

És akkor jön a jól bevált izé, hogy Soros elárasztja a migránsokkal Európát. Bevallom, nekem abszolút nem szimpatikus a tőzsdespekuláns milliárdos, sőt, kifejezetten etikátlannak tartom, de ez már nekem is sok, és irtózatosan unom, hogy mindenhonnan ez kúszik a fülembe.

’Komolyan, én már akkor is örülnék, ha lenne egy olyan magas vagy középmagas pozícióban lévő ember a kormányban, aki képes lenne önálló gondolatokat megfogalmazni, még ha akkora butaság lenne is, hogy megállnának tőle a villamosok a nagykörúton.

A napokban tárgyalt törvénytervezet szerint be kell majd jelentenie a szervezeteknek a bíróságnak, ha külföldről több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak. És akkor mi van, ha bejelentik? És miért pont 7, 2 milliónál húzták meg a határt?

A dolog bukéja csak az, hogy a kormányhű  álcivilszervezet CÖF  nagyjából 300 millió forint támogatást kap az államtól évente, és a beszámolójában érdekes módon nem tüntette fel, kitől kapta a támogatást, és ez nem zavarja a Fideszes nagyurakat, és a bíróságokat sem.

Persze közpénzből lehet indoklás nélkül támogatni bárkit.

címlapfotó: hirolvaso.com

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A Földművelésügyi Minisztérium kedd este azonnali hatállyal feloldotta a Magyarország teljes területére március 3-án elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat.

Az erdőterületeket érintő tűzesetek kialakulását és terjedését befolyásoló környezeti tényezők megváltozása miatt kedd este a Földművelésügyi Minisztérium azonnali hatállyal feloldotta az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre március 3-án kiadott általános tűzgyújtási tilalmat.

Az általános tűzgyújtási tilalom feloldása ellenére az erdőkben továbbra is csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyeken, szélcsendes időszakban lehet tüzet gyújtani úgy, hogy az a környezetre ne jelentsen veszélyt. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell a lángok és a parázs biztonságos eloltásáról.

Az erdőkön kívüli, illetve lakott területeken gyújtott tüzek esetében továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet és életveszéllyel, vagy súlyos kárral fenyegető közvetlen tűz forrása lehet.

Címlapfotó: transindex.ro

Több cikk ...