Pfau Károllyal a Roxxy Music Klub tulajdonosával beszélgettünk. A kezdetekről, a város zenei életéről, a közönségről, a fellépőkről, egy szóval mindenről ami Roxxy.

 

Hogy kezdődött a Roxxy története, és te hogyan kerültél bele a dologba?

 

Annak idején Újvárosban a Club Gladiátor nevű szórakozóhelyen voltam pultos, majd üzletvezető letten, később pedig tulajdonos. Aztán megváltoztattuk a hely nevét Roxxyra. Szép lassan kinőttük magunkat, de igazából az volt a probléma, hogy tömbházak közé voltunk bepréselve, és nyilván a környéken lakókat zavarta a nagy hangzavar. Így jöttünk ide a mostani helyünkre, ami még anno Belvárosi Sörözőként működött, de mikor átvettük már nem üzemelt. Gyorsan átalakítottuk a helyet a mostani zenei profilnak megfelelően, tudod, ez a rock, alternatív vonal. Először csak rockzenében gondolkodtunk, csak később szélesítettük a repertoárt. Megmondom őszintén, az elején nem nagyon hittünk benne, hogy Tatabányán működhet a dolog, főleg  hétvégi két koncerttel. De elkezdtük, először a Kiscsillagjött, majd egyre több előadót sikerült lecsábítanunk. Volt még akkor egy szintetizátoros-mulatós vonal, de később ezt elhagytuk.

 

Úgy látom, szándékos volt a helyválasztás!

 

Igen, de azért tartottam tőle. Azt tudtam, hogy központi helye van, azt is, hogy nem fognak senkit zavarni a koncertek, de azt nem tudtam, hogy a hétköznapokkal mi lesz, lesznek-e vendégek, satöbbi. A régi helyről úgyis el kellett jönnünk , a folyamatos feljelentgetések miatt, pedig mindent megtettünk, hogy megoldjuk a problémát, de nem lehetett jó megoldást találni. Azzal, hogy néhányan kint az utcán hangoskodnak, nem tudsz mit csinálni,valószínűleg, ha ott lakom a környéken én is feljelentgettem volna. Szóval féltünk a hétköznapoktól, de hál ’istennek jól jöttünk ki a dologból, hétköznap is lejönnek az emberek iszogatni, beszélgetni.

 

 

Hogyan alakítjátok ki a programokat?

 

Még az előző helyen úgymond “rápróbáltunk” néhány koncertre, akkoriban Kerekes Laci segített nekem, ő benne volt ebben a szubkultúrában nyakig: zenekara volt, ismerte a zenészeket, tudta azt is, hogy a városban milyen stílusú zenék működhetnek. És akkor vettünk egy hangcuccot, amit az idők folyamán egyre jobbra és jobbra cseréltünk. Utána a Laci már rendezvényszervezőként dolgozott nálam. Aztán a zenei elfoglaltságai miatt ezt a feladatot átadta  Wéber Zsoltinak, aki megtanulta a hangosítást is és a szervezést, most már nagyobb zenekaroknak is dolgozik, nagyon ügyes srác. Általában leülünk és megbeszéljük, hogy kit hívjunk: melyik banda mennyi vendéget hoz be, így alakítjuk ki közösen a programot. Mostanában ért minket olyan kritika, hogy kevés a rock koncert a Roxxyban. Az a baj, hogy egy nívós rock vagy metál előadóra sem jönnek el sokan, sajnos. Így meg kell teremtenünk azt a helyzetet, hogy másból tudjunk termelni annyi profitot, hogy megengedhessük magunknak, hogy egy-egy esténk mínuszos legyen.

A 35-50 év között rock zenét kedvelők kicsit lecsendesedtek, vagy külföldön dolgoznak, családjuk van, így már nem járnak annyit koncertre, mint hajdanán. Konkrétan, ha csak rockzenére fókuszálnánk, két hónap alatt tönkre is mennénk szépen.

 

Mintha nem lenne már 500 forintos jegy?

 

Mi a hazai előadók színe-javát lehozzuk: Kowalsky meg a Vega, Kiscsillag, de megfigyelhető egy olyan trend, hogy mivel már ők sem élnek meg a lemezeladásokból, az emberek egyszerűen letöltik a zenéket, albumokat és kész, ezért megemelkedtek a jegyárak.

 

Kb 3-4 éve kezdtek jelentősen megemelkedni, ami akár hogy is nézzük egy jelentős szűrő. Egy átlag diák például, aki szíve szerint eljönne az összes koncertre manapság már meggondolja, s lehet, hogy egy hónapban csak egy bandára jön el, akit mondjuk nagyon szeret, a többire már nem, mert nem engedheti meg magának.

Régebben voltak lélektani határok a jegyárakban, amit úgy gondoltunk, hogy nem lehet átlépni. Mondtuk, hogy hűha, 1000 Ft-nál biztos nem lehet többet elkérni, aztán tovább emelkedett, ma már előfordulnak 2500-3000 Ft-os jegyárak is.

 

'Mielőtt az a vád érne, hogy mi vagyunk ilyen drágák, hozzáteszem a zenekarok határozzák meg a jegyárakat.

 

És ami még átalakult, hogy régebben szinte minden zenekarral találkoztam, kezet fogtunk, satöbbi. Az elmúlt időszakban legfőképp a menedzserrel találkozom. Ez a jegyárak emelkedésével alakult így, félre ne érts, nem vagyok egy bratyizós típus, de akkor családiasabb volt. Hozzáteszem most abszolút profizmus van, a nagyobb zenekarok saját stábbal jönnek, hangtechnikussal, fénytechnikussal, saját hangpulttal. A közönséget maximálisan kiszolgálják a zenekarok. Nyilván ez is az oka, hogy jelentősen emelkedtek az árak. Tehát fontos, hogy a közönség tudja, nem mi határozzuk meg a jegyárakat. Persze mindig vannak kivételek, én két zenekart tudok, akik fix fellépti díjért jönnek, a Lord és a Sing Sing. Ők már nem változtatnak a jól megszokott gyakorlatukon.

 

Fontos látni, hogy a zenekarok professzianilizálódásával együtt a klubok is felnőttek hozzájuk, a hasonló helyekkel tartjuk a kapcsolatot, egyeztetünk egymással, innen látjuk.

 

Mennyire tudsz teret adni a helyi zenekaroknak?

 

Sajnos egyre kevesebb helyi zenekar működik, néhány évvel ezelőtt volt kilenc-tíz zenekar, most alig tudok mondani néhányat: Black Jack, Agregátor, G-Block 23 vagy az Üstökös például.

 

Szerinted mi ennek az oka?

 

Régebben,ha egy helyi zenekar játszott, eljöttek a haverok, zenésztársak, ismerősök, most már nem nagyon, pedig jelképes belépőt szedünk, amit oda is adunk a zenekarnak, hogy tudjanak próbatermet bérelni mondjuk.

Nem tudjuk egyértelműen megfejteni, mi lehet az oka, hogy kevesebben kíváncsiak rájuk. A régi ismerősökkel viccelődünk, hogy közülük is már csak egynek van hosszú haja...

 

Nem lehet, hogy átalakultak a fogyasztási szokások, a zenei trendek, azért van rossz helyzetben a rock zene?

 

Folyamatos változás van persze, de most a diszkók sem mennek annyira. Mi folyamatosan erőltetjük a rockot, de kapjuk a pofonokat. Ráadásul államilag szinte alig támogatnak rock zenekarokat, a Tankcsapdán kívül a rádióban is alig hallasz magyar rockzenét. Amit most nyomnak az az alternatív zene.

Igazából van három közönséget bevonzó zenekar Magyarországon, utánuk egy nagy űr, pedig rengeteg a képzett zenész és zenekar van.

 

Egyébként azt gondolom, hogy nálunk Tatabányán az a legnagyobb probléma, hogy nincs főiskolai, egyetemi élet. Ha van egy jó zenekar, aki mondjuk Szegeden, Veszprémben, Pécsett be tud hozni 300-400 embert, nálunk maximum kétszázat tud. Azokban a városokban vannak főiskolák, egyetemek, ami nagyon sokat számít.

Ez a réteg hiányzik nálunk. Pedig amikor én a MÜTF-re jártam 5-600 fős bulik voltak.

 

És visszatérve az előzőekre, hogyan alakul ki a végleges program?

 

Általában fél évre előre tervezünk, felírjuk szépen az összes rock, alternatív és hip-hop előadók nevét egy papírra, akiket el szeretnénk hívni, és így, vagy úgy próbáljuk csoportosítani őket. De a rock nemcsak nálunk nem megy, ha megnézed a TOP 5 hasonló stílusban tevékenykedő klub programját, alig fogsz rock koncertet találni. Ennek ellenére mi ezt a stílust folytatjuk, hiszen így nőttük ki magunkat.

 

 

És ti keresitek a zenekarokat, vagy fordítva, ok keresnek titeket?

 

Az elején még mi kerestük meg a zenekarokat, akiket el szerettünk volna hívni, majd eltelt egy bizonyos idő, ismert lett a nevünk a szakmában, azóta ők keresnek minket. Kemény időpont egyeztetések vannak egyébként. Mert ha mondjuk a Depresszió csinál egy őszi turnét, akkor annak megvannak az állomásai, mikor hová mennek, és abba szúrják be Tatabányát, felhívnak, hogy ekkor meg ekkor tudnak jönni, mi  pedig általában alkalmazkodunk. És akkor megy a „kirakós.”  Egyébként a mi szabad dátumaink is meghatározzák, ki mikor jön.

 

Ezek szerint az adott szó működik? Ha azt mondja egy zenekar, hogy jön, akkor tutira itt lesz?

 

Igen, persze, nagyon ritka, amikor nem. Inkább olyan szokott előfordulni, hogy egy zenekarnak hirtelen közbejön valami, akkor szólnak, és megoldjuk.

Általában akkor egy kompromisszumos megoldással keresünk egy másik dátumot.

Most már a szerződéseket a helyszínen szoktuk aláírni, nincs szükség előzetesen ilyesmire. Ez elég ritka Magyarországon. De ezt el kellett érni, biztos lehetsz benne, hogy van olyan hely, ahol nem ilyen módon megy a dolog.



Mivel sikerült ezt elérnetek?

 

Mindenre figyelünk, ha van valami kívánsága egy bandának, akkor azt teljesítjük. Konkrétan előfordult, hogy hálózatot kellett fejleszteni, elrohantam az E-on-hoz és kértem sürgősen egy fejlesztést. Lehet, hogy csak apróságokról van szó,de tudják azt is, hogy nálunk sosem volt gond az elszámolással,megbízhatóan dolgozunk.

 

Hogy képzeljük el a zenekarok stábját, ők biztosítják a jegyszedőket, a színpadot, a védelmet a koncert idejére?

 

A nagyobb zenekarok általában hoznak magukkal komplett stábot, de van, hogy közösen oldjuk meg: megkérdezik, hogy mennyi emberünk van, és hozzáteszik a sajátjukat. De általában én szedem a jegyet a menedzserrel. Ha bent van egy kis balhé, arra nekünk is van emberünk, de a zenekarok is hozzák a sajátjukat. Nálunk van minden, be vagyunk kötve a rendszerbe, egy gombnyomás és idejönnek a megfelelő emberek, ha kell. Egy évben egyszer -kétszer előfordul, hogy rendbontás van, de nem jellemző. Teljesen azért nem tudod kiszűrni a hülyéket.  A punk bulik egy kicsit más jellegűek, de ott is elenyésző a balhé, ott azért eleve pogóznak, lökdösik egymást, de az ilyen tánc, olyankor azért jobban figyelünk. Régen egy Aurora koncerten volt, hogy lejött egy másik helyről egy védőember beszélgetni a mieinkkel, nem tudta, milyen koncert van, mert nem ilyen közegben mozog, és elkezdte kihordani a vendégeket. A zenekar meg majdnem abbahagyta az egészet, csak néztek, hogy miért hordják ki az embereket, és akkor szóltunk neki, hogy semmi baj, ők csak táncolnak. De tényleg ritka nálunk a balhé. Például,  a hip-hop bulikon, ahová azért a fiatalabb generáció is lejön, vagy főleg ők, ha úgy van, elkérjük a személyi igazolványt, és ha valaki kiskorú, olyan karszalagot kap, amivel a pultnál ki sem szolgálják.

 

 

Milyen terveitek vannak az elkövetkező évek szempontjából?

 

Nálunk úgy működik a dolog, hogy kétévente van valami kicsi változás és ötévente egy nagyobb. Két éve volt egy nagy átalakítás, teljesen szét lett verve a hely. Most nyárra tervezzük, hogy plusz öltözőt alakítunk ki a zenekarok számára, mert most még kevés van.  A ruhatárat is szeretnénk egy praktikusabb, kényelmesebb helyre átrakni. A keverőpultot hátrébb fogjuk tolni, ezáltal nagyobb lesz a táncterünk, de dupla ekkora lesz a lépcsőnk is például.

 

És tartalmilag?

 

Nagyon szeretnénk egy évben kétszer külföldi zenekarokat elhozni, kicsit félünk tőle, de megpróbáljuk. Magyar zenekarok közül is vannak, akik még nem jártak nálunk, például a Punnany Massif.  Úgy néz ki, hogy őket sikerül lehoznunk. Nagyon szeretném a Quimbyt, de  macerás, nagy a zenekar, nem biztos, hogy elférnének. Az a kérdés, hogy tudnak-e vállalni annyi kompromisszumot, hogy kevesebben jönnek, vagy valami hasonlót.

 

Köszönjük!

 

Cs.P.

 


Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

Tovább szeretnénk erősíteni a kulturális vonalat portálunkon, éppen ezért arra gondoltunk, hogy közelebb hozzuk a Jászai Mari Színház Népház színészeit, előadásait a közönséghez. Ha lehet, kicsit benézünk a kulisszák mögé, hátha közben pár titokra is fény derül. Első alkalommal Egri Márta színművésszel olvashattak interjút. A sorozat második darabjában Crespo Rodrigo színművésszel, a tatabányai színház igazgatójával Az imposztor című darab bemutatója kapcsán ültünk le beszélgetni. A harmadik részben a direktorral a Jászai Mari Színházról beszélgettünk.

 

Úgy látszik, nyitottál a színházi struktúrán, sok társulattal dolgoztok együtt. Ez az anyagi szempontok miatt alakult így, vagy az együttjátszás inspirációja miatt?

Kezdetben a pénz miatt. Abban az időben viszonylag kevés pénzből dolgoztunk, és ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű előadást tudjunk létrehozni, partnereket kellett találnunk. Most már teljesen mások a szempontok, inkább az, hogy valami plusz jöjjön a színházba, ha másnak nem, a nézőknek. Ilyenek például a Szkénés, a Nézőművészeti Kft.-s előadások. Olyan új energiákat, színeket keresek, amelyek jó, ha időközönként megjelennek egy kőszínházi repertoárban.

Ezek az együttműködések, hogyan alakulnak ki, az igazgató választ, vagy megbeszéled a társulattal?

Én választok, de nyilván a meglévő kapcsolatok mentén szerveződnek az együttműködések. Mi is keresünk meg társulatokat, és minket is keresnek meg különféle ajánlatokkal.

Annak idején, azt mondták neked, hogy igazgató úr, Csehovot, azt ne! Később mégis nagy sikerrel játszottátok ezeket a nehéz darabokat. Szerinted, minek köszönhető ez a siker?

Az volt alapvetően a célunk, hogy minél többen szokjanak vissza a színházhoz. Jöjjenek be hozzánk, legyenek kíváncsiak. És ha megnézitek az évadokat, mindenféle darabot játszunk. Kellenek olyan címek, amelyek becsábítják az embereket, és ráveszik őket arra, hogy vegyenek meg egy bérletet. És abban az adott esetben, ha van egy jó bohózat, egy családi musical, A padlás, és van benne egy Sirály, azt mondják, jó, az első kettőt nagyon szeretem, de az a Csehov, hát, ilyen-olyan élményem volt vele, esetleg olvastatták velem és borzalmas volt, de oké, benne van a bérletben, elmegyek. És akkor még mindig mondhatja majd, hogy nem is volt annyira unalmas, ne adj isten, még jó is volt.  Hátha nyitottabb lesz, és akkor évről évre bátrabban kísérletezhetünk. Mert nem csak az a dolgunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget, hanem, hogy kicsit ízlést is formáljunk, hogy több mindent próbáljunk megmutatni a művészetünkből. Fontos, hogy összetettebb, bonyolultabb esztétikájú előadások is születhessenek. Éppen ezért arra törekszünk, hogy több szintje legyen egy előadásnak: akik színvonalasan, ugyanakkor könnyeden szeretnének szórakozni, ők is megtalálhatják, amit keresnek, de reményeim szerint azok is katartikus élményben részesülnek, akiknek komolyabb elvárásai vannak a színházzal kapcsolatban.

Ráadásul a Sirály továbbgondolására is vállalkoztatok, amit Kiss Csaba írt meg…

Így van. A Sirály négy felvonásból áll: a harmadik és a negyedik felvonás között eltelik két év. Elhangzik pár mondat, mi történt a két felvonás között, és ez volt a kiinduló pontja ennek a darabnak. Kiss Csabával beszéltem, elmondtam neki, hogy érdekelne egy ilyen előadás, ami erről az időszakról szól. Csaba gondolkodott egy kicsit, elvállalta és megírta. Ez egy lehetőség, hogy akár így is történhetett volna. Nem akart ez egy másik Csehov-darab lenni. Ez a Kiss Csaba- darab játék azokkal a szereplőkkel, azokkal az érzelmekkel és gondolatokkal, ami az alapműben megvan. Megtartottuk azokat a vektorokat, amelyek megvannak Csehov darabjában, csak egy új koordináta-rendszerbe helyeztük. Mindvégig hűen ahhoz a vonalhoz, amit Csehov írt.

Megmutatni az embereknek, hogy lehet játszani egy Csehovval is?

Igen, két éve mutattuk be a Csehovot, tehát akár egy friss élményhez kapcsolódva nem feltétlen lesznek idegenek ezek a figurák. De ha valaki nem látta a Csehov-darabot, az sem baj, Kiss Csaba darabja önmagában is megállja a helyét.

Egyre hangsúlyosabban néztek a gyerekek felé

Igen, ezt egyrészről örököltem is, a 3-6, 6-10, 10-14 korosztálynak külön vannak bérleteink. Rengeteg gyerekelőadás látható a színházban, ez egy fiatal színház, egy fiatal városban, nagyon fontos, hogy a gyerekek minél több színházi előadást megismerjenek. Szokják meg és ismerjék fel a gyerekek, hogy jó dolog színházba járni. Az még jobb, ha szülők is jönnek, együtt nézik meg az előadásokat, mert rögtön lehet róla beszélni. Ilyen a Sötétben Látó Tündér, de ilyen volt a Kutyafül, macskakő, egérút című darab is, ami kifejezetten egy a gyerekeket érintő problémával foglalkozik: az első napjukkal az óvodában, különdíjat is kaptunk érte Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

Akár jöhetnek alternatív társulatok is?

Persze, szoktak is.

A saját társulat biztonságot ad a színháznak?

Más munka. Részemről is, hiszen törődni kell a színészeimmel, hogy mindig érdekes és jó munkájuk legyen, egyre inkább kipróbálhassák magukat mindenféle szerepben. Nyilván jó a rendezőknek, ha egy összeszokott csapattal dolgozhatnak, jó a nézőknek, esetleg lesznek kedvenc színészeik, és kifejezetten miattuk ülnek be egy darabra. És jó a városnak, hogy van egy társulata, egy színháza, aminek arculata is van.

A repertoárt hogyan építitek egymásra?

Van, amikor úgy alakul, hogy fölfűzhető egy témára az egész évad, valamikor pedig figyelembe veszem, hogy bizonyos színészeknek mit kéne eljátszaniuk. A munkám egyik legnehezebb és egyben legszebb része: hogyan is álljon össze az évad. Annál rosszabb nincs, amikor elégedetlenek a színészek. Azt nem mondom, hogy el lehet érni, hogy mindenki elégedett legyen, de törekedni azért lehet rá.

Ha, Budapesten csinálnál színházat, másabb lenne, kísérletezőbb esetleg?

Igen, az biztos, hogy több irányba lehetne próbálkozni, bár Budapest kulturálisan nagyon lefedett. Ott mindenképpen többet lehetne kísérletezni. Ettől függetlenül rengeteg kísérletező jellegű kortárs darabunk van Tatabányán is, de nem lehet agyonnyomni egy évadot csak kortárs darabokkal. Az egyensúly nagyon fontos.

A budapesti színházakkal összehasonlítva mennyire vagy elégedett a színház működésével?

Megdupláztuk a bérleteseink számát. A városnak is fontos, hogy jöjjenek az emberek színházba, az önkormányzattal együtt elindítottuk a közszolgálati bérletet, amit komoly támogatással vásárolhatnak meg a nézők, ahogyan egyébként a középiskolások is a nekik szóló bérleteket. Néhány évvel ezelőtt elindultunk egy úton, egyfajta színházlátással és gondolkodásmóddal, úgy érzem, még messze nem tartunk az út végén…

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!



A Tatabányai Sport Club birkózó szakosztályának utánpótlás csapatánál jártunk nemrég. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel járnak az edzésekre, és évről évre egyre több díjjal térnek haza a különböző korosztályos versenyekről.

Nagy nehezen megtalálom a focipálya mögött birkózó termet, éppen megy a „harc”, a földön ketten küzdenek.

Szemtelenül fiatal edző jön mosolyogva, és szól pár gyereknek, hogy interjú lesz, jöjjenek le az öltözőbe.

Hogy kezdődött a pályafutásod? Mikor találkoztál először a birkózással?

Ungi Lajos: Először 2000-ben kezdtem sportolni. Édesapám hozott le először a birkózóterembe, neki sok osztálytársa birkózott, innen jött az indíttatása. Rögtön megfogott a hely hangulata.

Mi volt a legjobb?

A társaság, az edzések. Voltak lent válogatottak, magyar bajnokok is: ez motivált. Ad egy lökést, egy kis pluszt.  Elég jó kis mag van itt, stabil a szakmai színvonal. Sámuel Boti volt a nevelőedzőm, hozzá jártam először, ő most a TSC-nek az elnöke. Utána kerültem át Katona Gézához, aki jelenleg a birkózószakosztályunk vezetőedzője. Javarészt nála töltöttem el az aktív éveimet. Voltam korosztályos, válogatott kerettag, ifiben és juniorban is. Sok edzőtáborban vettem részt, felnőtt válogatottal is sokat készültünk együtt. Később testnevelőedzői tanári diplomát szereztem. Tatabányán tanítok a Kölcsey iskolában nevelőtanárként, most szeptembertől, itt 6-7 éve edzősködöm a kezdőcsoporttal. De a haladó csoportnál is besegítek rendszeresen.

Kiből lehet jó birkózó?

A szakdolgozatomat is erről írtam: „Tehetségkutatás a birkózósportágban”. Egy-két edzés után meg lehet mondani, hogy ki az, aki tehetséges és ügyes.

Mit nézel olyankor?

Mindent. Leginkább a mozgáskultúrát, a mozgáskoordinációt. Azt, hogyan viselkedik a szőnyegen. Vannak rávezető-gyakorlatok: akrobatika, ügyességi elemek, amik alapján már látjuk, hogy ki az, aki ösztönösen tudja azokat a dolgokat, amiket másnak tanítani kell. Nagyon fontos a szülői háttér is, és persze a belső motiváció és eltökéltség. A visszahúzódókkal nehezebb. Olyan is volt, hogy valakit nem találtunk tehetségesnek, aztán a sok-sok munka és szorgalom révén mégis sikereket ért el. Előre kijelenteni nem lehet, hogy ki az, akiből biztosan bajnok lesz.

 

 

Hogy áll az utánpótlás kérdése?

Szerencsére jól. Nálam a kiscsoportban huszonöt-harmincan vannak. Ők abszolút kezdők, általában húszan azért minden edzésen megjelennek. Vannak, akiket már viszünk is gyerekversenyekre, hogy próbálgassuk őket, ahol a velük egyidősekkel birkóznak. Nagyobbaknál van sok szép helyezettünk, eredményünk. Válogatottunk is van Réczi Bianka személyében.  Számtalan magyar bajnokunk is van, diákolimpiás helyezettek, dobogósok is.

Hol álltok az országos rangsorban?

130-140 magyarországi birkózó szakosztály működik jelenleg. Az elmúlt 5 évben már rendszeresen benne vagyunk az első tízben. Tavaly a kilencedik helyen voltunk, előtte voltunk nyolcadikok is, tizedikek is, sok pesti klubot is megelőzve.

Milyen támogatásokat kaptok?

A város támogat minket. Az AGC a fő szponzorunk. Két éve már van a Birkózószövetség keretén belül egy ún. központi sportágfejlesztés, ahol mindenki az eredményeinek megfelelően kaphat támogatást. Ezáltal előre tudtunk lépni a felszerelésekben is: kondigépek vásárlása, új szőnyegek vásárlása. Sikerült egy kisbuszt is vásárolni, azzal tudunk menni a versenyekre. Korábban csak bérelni tudtunk buszt, vagy a szülőkkel utaztunk, olyan is volt, hogy vonattal kellett mennünk.

Mi a legnagyobb kihívás az edző számára?

Az, hogy mindenki egészséges, boldog és vidám legyen! Persze a siker nagyon fontos. Mi magyarok, különösen jók vagyunk ebben a sportágban, ez benne van a genetikánkban. Eredményes fiatalembereket szeretnénk nevelni, akik megállják a helyüket az életben.

 

Az edző után a srácokat kérdezem a sportról, a közösségről. A kezdetekben tapasztalható feszültségek oldónak, és egyre bátrabban, mosolygósabban állják a nehéz interjúszituáció próbjáját.

 

Rézci Bianka: a sporttal első osztályosként találkoztam, az iskolába jött egy szórólap, hogy lehet jönni birkózni. Hazavittem, szóltam apának, hogy nézzük meg. Ő levitt a testvéremmel együtt, azóta ott vagyok.

Mi fogott meg benne?

Hogy küzdeni lehet másokkal! A mozgáskultúra. A harc.

 

 

Segíti a kondíciódat?

Igen, ruganyosabb vagyok, hajlékonyabb, erősebb –az osztálytársaimhoz képest. Én nagyon szeretek versenyre járni.

Milyen eredményeket értél el eddig?

Válogatott vagyok 4 éve. Az Európa-bajnokságon pedig ötödik lettem.  Világbajnokságon egy hetedik helyet szereztem meg.  

Teveid a közeljövőben?

Megint válogatott lenni! Európa-bajnokságon dobogós. A magyar bajnokságot megnyerni.

Harsányi Roland: Nekem a nevelőapám mutatta meg ezt a sportot. Először az jutott erről eszembe, hogy ütnek-rúgnak.  De elhoztak ide, megnéztem, s rögtön felcsillant a szemem: itt nem ütnek, nem rúgnak! Nem féltem többé tőle, másnap már mentem is edzésre. Tetszett, hogy magamra vagyok utalva, nem csapatsportra, hanem egyénire vágytam. Sokat köszönhetek a birkózásnak, konkrétan a tatabányai birkózó csapatnak is. Én asztmásan kezdtem el edzeni, de egy pár hónap múlva ki is gyógyultam. Diákolimpiai ötödik hely a legtöbb, amit eddig elértem. Nagyon örültem neki, de már az idén szeretnék többet elérni. A sérülésekkel kicsit balszerencsés vagyok. Szeretnék ezen javítani: kevesebbszer megsérülni.

A sport segít a tanulásban? Javítja a koncentrációt?

Most kezdtem a kilencediket, és inkább a sportra fordítottam több figyelmet. De még így is jók azért a jegyeim.

Deák Zoltán: először 2008-ban kerültem ide, apukám révén, aki régen maga is birkózott. Mondanom sem kell: egyből megtetszett, hogy milyen erősek az emberek. Akkor még kicsi voltam: láttam, a sok, szép, nagy és erős embert. Én is erősebb és gyorsabb lettem, mióta birkózom. Javította a koncentrációs képességeimet. Egy magyar bajnoki és egy diákolimpiai címem is van már. Szeretnék fokozatosan egyre feljebb jutni. Egyszer még a dobogó tetejére is fel akarok állni. Olimpián is szeretnék majd egyszer, felnőttként, jól birkózni.

Mi kell ahhoz, hogy valaki válogatott lehessen?

Egy évben három korosztályos válogató van: ezeken kell nyerni. Ehhez technikásnak és erősnek kell lenni.

Bodnár Patrik: Én elég viccesen kerültem be a birkózás világába. Előtte fociztam, és nagyon rosszak voltak a jegyeim év végén, s akkor anya azt mondta, hogy hagyjam abba a focit, s válasszak másik sportot. Géza bácsi bejött az iskolába, ott lehetett kipróbálni a birkózást. Tetszett a munka.

Hogy kezdődik egy edzés? Mit jelent itt a munka?

Bemelegítés, technika, fogásgyakorlás, erősítés és nyújtás: ilyesmik. Diákolimpiai és magyar bajnok szeretnék lenni én is. Eddig van két diákolimpiai bronzérmem, két magyar bajnoki bronz- és ezüstérmem.

 

 

Ferge Bálint: 2009-ben kaptam Géza bácsitól szórólapot az iskolában, ez hozta meg a kedvemet a sporthoz. Beléptem a terembe: rögtön éreztem a jó kis izzadságszagot. Láttam, hogy itt nagy, izmos emberek dolgoznak. Egyéni sport, magadra vagy utalva, rajtad múlik, mire jutsz vele. Sajnos nekem még nem sikerült feljutni a dobogóra, eddig valahogy mindig lecsúsztam róla.

Hányszor van edzés egy héten?

Heti ötször. Vagy délután négytől hatig, vagy öttől hétig tart. Két óra az edzés, utána van még egy félóra plusz munka annak, aki többet akar elérni. Aki szorgalmas, az hétvégén elmegy futni is.

Mi hajt titeket?

Most volt az olimpia, láttuk a sok érmet.  A vezető magyar birkózók teljesítménye jelenti számunkra is a fő motivációt.

Van valamilyen vicces sztoritok?

Harsányi Roland: Mint már mondtam, nagyon sok versenyen sérülök le. Nemrég Csehországban voltunk, eleinte jól ment minden, voltak kisebb sérülések, gyomorszájba vágtak, meg minden.  Hazaértem, s csak akkor láttam, hogy valami nincs rendben a jobb vállammal. Kicsit eldeformálódott, megzúzódott. Mindenki nevet rajtam, hogy nem tudok egészségesen hazajönni egy versenyről, többször volt már porcleválásom, válltörésem is volt, agyrázkódásom és nyakzúzódásom is.

Mi visz mégis tovább?

Ezt nem lehet abbahagyni! Egyszer volt két-három hónapos kihagyásom, a szertornát próbáltam meg, de ott katasztrófa volt, hogy mit műveltem. Az a sok ide-oda röpködés nem ment nekem. Visszajöttem inkább ide, a szőnyegre.

Sokszor előfordul az is, hogy valakit bezárunk az öltözőbe. De jól szórakozunk. És segítjük, húzzuk egymást. Családias a hangulat.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Köszönjük!

 

 

 

Ismét leültünk Vida Beátával, a Decathlon igazgatójával egy csésze kávéra, hogy az eddig eltelt időszakról, a tapasztalatokról kérdezzük.

 

Nemrég nyitott a Decathlon üzletet Tatabányán. Mik az első tapasztalatok?

Szeptember 17-én, szombaton nyitottuk meg áruházunk kapuit. Felülmúltuk a saját terveinket, várakozásainkat. Úgy láttuk, hogy szeretnek minket itt az emberek. Voltak sportos rendezvények, különböző bemutatók. Ezt a szombatot amolyan családias napnak terveztük, ahol kicsik és nagyok is jól érzik magukat.  A Decathlonnak ez a filozófiája, hogy elérhetővé tegye a sportolást a lehető legtöbb ember számára.

 

Sokan voltak a nyitás napján? Milyenek a vásárlói oldalról érkező, friss reakciók?

Az emberek örülnek, hogy milyen jó, hogy nem kell elmenni Győrbe, Székesfehérvárra vagy Budaörsre, hanem itt, a saját városukban tudnak végre vásárolni. Vannak viszont olyanok is, akik egy kicsit talán csalódtak, túl kicsinek találták az üzletet, megszokták a budaörsi méreteket és választékot.  Ott nyolcezer négyzetméteres a boltunk, itt pedig ezer négyzetméter, pedig azért itt is megtalálható harminckét féle sportág, online pedig elérhető mind a hetven fajta sportágunk. Amit a vásárló nem talál meg, azt meg tudja rendelni akár az áruházban, akár online, áruházi átvétellel, akár házhoz is szállítjuk számára.

 

Elképzelhető, hogy a magyar emberek még nem tudtak igazán ráhangolódni az online vásárlásra?

Ezen a vidéken még nem biztos. A magyar ember amúgy is eléggé fél az újdonságoktól, de ez a jövő, a gyerekek már tablettel a kezükben nőnek fel. Az idősebbeknek kellene még bátorodniuk, hogy merjenek az interneten keresztül is termékeket rendelni. Ha nem tetszik a termék, vissza tudja hozni, kicseréljük.

 

De azt gondoljuk, hogy ez macerásabb, nem? Például nem tudjuk felpróbálni, amit megrendelünk.

Sok ember macerásabbnak érzi emiatt. De ha egy hasonló terméket felpróbál az áruházban, akkor a méretet kb tudja, így nagyon nem tévedhet. De mint mondtam, ha nem jó a méret, kicseréljük a terméket vagy visszaadjuk az árát.

 

Mit gondoltok, ez alapján az első másfél hónapotok alapján, miért szeretnek itt vásárolni mégis az emberek?

Azt hiszem, értjük a dolgunkat, szakszerű segítséget tudunk a vásárlóinknak nyújtani.

 

Tehát nálatok az eladók értenek az adott sportágakhoz?

Így van! A legtöbb esetben ők is aktívan űznek valamilyen sportot, emellett képzéseken vesznek részt, hogy ezáltal még szakszerűbben tudjanak segíteni a vásárlóknak a megfelelő termék kiválasztásában.

 

’Igazgatóként folyamatosan hallgatom, figyelem a vásárlók visszajelzéseit, milyen sporttermékekre vágynak leginkább, mi az ami jelenleg még hiányzik a kínálatunkból. Jó példa a horgászat, amit sokan keresnek, de tavasztól elérhető lesz áruházunkban.

 

A horgászaton kívül mi iránt nagyobb még az érdeklődés?

Túrázáshoz való felszereléseket, matracokat, hálózsákokat keresték, illetve a csapatsportokon belül a kosárlabdát. A nyitásnál mi már inkább az őszi- téli szezonra koncentráltunk, így például a téli termékeknek, sportoknak adtunk inkább helyet.  Ezer négyzetméteren nagyon meg kell gondolni, mi az ami tényleg elfér. Mindig az adott szezonhoz igazodunk választékban, például tavasszal a túrázás és a kerékpár lesz előtérben, hiszen a környék nagyon jól ellátott kerékpár- és túrautakkal.

 

Közeljövőben milyen programok, akciók várhatók?

Nálunk egész évben ugyanazok az árak, így kimondott akciók nincsenek.

 

Karácsony előtt ingyen házhozszállítást vállalunk! Jövőre lesz gyereknapi rendezvényünk, idén, a hideg miatt, már nem szervezünk kinti programokat az áruház parkolójában. Bekapcsolódunk majd a Gerecse 50-be is. Szívesen együttműködünk az önkormányzattal, sportklubokkal, iskolákkal, óvodákkal.

 

Annyit szeretnék még üzenni az embereknek, hogy ne féljenek hozzánk bejönni, s tőlünk rendelni, hiszen ugyanaz a választék elérhető itt, mint Budaörsön.

 

Hol és hogyan tudnak az emberek visszajelezni?

Személyesen és online is, illetve a Decathlon Magyarország Facebook-oldalán. Vagy telefonon hívhatják a központi ügyfélszolgálatunkat is.

 

Van különbség a budapesti és a tatabányai emberek érdeklődése között?

Minden régiónak megvan a maga specifikuma. Nincs különbség, itt is a legfontosabb az ár, a minőség, az elérhetőség, a méretválaszték. De a gyerkőcök itt is ki tudnak próbálni pár dolgot, például a rollereket. Nekünk is van egy kicsi játszóterünk, ahol ugyanúgy lehet focizni, trambulinozni, kosarazni, mint például a budaörsi üzletünkben.

 

 

Mióta sportolsz? Miket próbáltál ki eddig?

Ötéves korom óta sportolok. A futás mindig jelen volt a mindennapjaimban. Két évet atletizáltam is Tatabányán, még a TBSC színeiben. Emellett röplabdáztam 7 évig. A futás az a sport, ami a legközelebb áll hozzám, 2000 óta futok rendszeresen, hetente ötször-hatszor. Mindig kellett egy új kihívás: tíz kilométer, félmaraton, maraton.

 

Versenyeken is indultál?

Sok amatőr versenyen indultam már, tatai minimaraton, félmaratonok, hatszor futottam maratont. Ezután elindultam az ultrafutás irányába,Pécsen nyertem egy hatórás versenyt, 68 kilométerrel. 2010-ben egy barátnőmmel lefutottuk a Balaton Szupermaratont – párban. Aztán rájöttem, hogy ez nagyon érdekel, s elindultam egyéniben is. 2013-ban harmadik lettem egyéniben: akkor volt ez az ultrás korszak. 2014-ben ismét mertem egy nagyot álmodni, megcsináltam a Nagyatádi Ironmant (hosszútávú triatlon bajnokság). A triatlon és a hosszútávfutás áll hozzám a legközelebb. Hitelesnek érzem magam: azt képviselem, amit a Decathlon. Örömből csinálom, nem ebből élek. Amatőr sportoló vagyok, azért csinálom, mert szeretem, és ennek örömét szeretném megosztani másokkal is.

 

Hogyan lehet akár 7-8 órán át futni? Mikre gondolsz közben?

Ilyenkor, bizonyos idő után egy más tudatállapotba kerül az ember. Edzéskor még csak kavarognak a gondolatok. Ha este futok: azzal leteszem az adott nap összes problémáját, minden a helyére kerül. Viszont minél tovább futsz, annál inkább beszűkül a tudatod. Én mindig figyelem magam: mire van szükségem. Kell ennem? Kell innom? Már csak én vagyok, és a futás: s ez nagyon jó! Persze vannak holtpontok is, ezeken túl kell lendülni.

 

S hogy lendülsz át rajtuk? Mennyire vagy szigorú magaddal?

Nem adom fel, mindig a cél lebeg a szemem előtt!  Ha fejben erős vagy, akkor célba érsz! Ha nem történik komolyabb sérülés, akkor nem kell feladni, így vagy úgy, de beér az ember.

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat a Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Köszönjük

„Nagyon sok embernek kell koncentráltan, alázatosan jelen lenni az előadás során!”

 

Tovább szeretnénk erősíteni a kulturális vonalat portálunkon, éppen ezért arra gondoltunk, hogy közelebb hozzuk a Jászai Mari Színház Népház színészeit, előadásait a közönséghez. Ha lehet, kicsit benézünk a kulisszák mögé, hátha közben pár titokra is fény derül. Első alkalommal Egri Márta színművésszel olvashattak interjút. A sorozat második darabjában Crespo Rodrigo színművésszel, a tatabányai színház igazgatójával Az imposztor című darab bemutatója kapcsán ültünk le beszélgetni.

 
 
 

Miért pont Az imposztorra esett a választás?

 
 

Színházigazgatóként nem egy darabot választ az ember. Nálunk hat felnőtt bemutató van, hat darabot rendelünk egymás mellé, és ilyenkor nagyon sok szempontnak kell megfelelni. Vidéki színházként mindenféle műfajt szerepeltetni kell a repertoárunkon, hiszen a környéken, a megyében nincs semmiféle alternatívája ennek a színháznak. Mégiscsak a megye egyetlen kőszínháza vagyunk. És úgy érzem, kötelességünk is a zenés daraboktól a komédián, drámán át, a kortárs darabokig mindent megmutatni. Erre szokták azt mondani, hogy népszínházi arculattal rendelkezik a színház - teszik ezt általában negatív előjellel-, de mi úgy gondoljuk, nincsen mostoha műfaj, minden műfajból a legjobbat kell bemutatni. Például egy vígjáték is akkor jó, ha nagyon komolyan van véve, és ez által tud igazán tartalmas lenni. Ilyen például a Tartuffe, amit a tavalyi évadban mutattunk be, és ebből nőtte ki magát Az imposztor. A Tartuffe egy klasszikus vígjáték, de mégis van benne egy fricska, mert a Parti Nagy Lajos-féle fordításátdolgozás, amit mi játszunk, sokkal jobban reflektál a mai korra, nyelvezetét tekintve sokkal játékosabb.  Az első körben Parti Nagy nem írta meg az ötödik felvonást, az Örkény Színház felkérésre készített később egy változatot, majd pedig a mi felkérésünkre egy újabbat. Így akár háromféleképpen végződhet a darab.

 

 

 

 

És a Tartuffe miatt került a képbe  ismét Szikszai Rémusz?

 

A társulat a Tartuffe kapcsán találkozott először Szikszai Rémusszal, aki az előadást rendezte. A közönség és a szakma is nagyon jól fogadta, ráadásul két díjat el is hoztunk vele a POSZT-ról. A Városmajori Színházi Szemlén pedig a legjobb előadásnak választották. Megyeri Zoltán elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját, Danis Lídia pedig a legjobb női mellékszereplő címmel lett gazdagabb. Hirtelen komoly utóélete lett az előadásnak, sok helyre meghívták:  Szabadkára, Aradra is többek között. Belülről nézve mindenkinek sokat adott ez a munka. Gyakorlatilag az egész társulat szeretett volna tovább dolgozni Rémusszal, ezért egy olyan darabot választottunk, amelyben mindenki szerepelhet. És természetesen adta magát az ötlet, hiszen Az imposztor a Tartuffe próbáján játszódik, egy Lengyelországbeli kisváros, Vilna színházában. Ezek után már csak az volt a kérdés, hogy ki játssza Boguslawskit, a mestert, aki Vilnába érkezik eljátszani a főszerepet. Végül Guelmino Sándor javasolta Fodor Tamást. Hívtam is Szikszai Rémuszt, akinek szintén tetszett az ötlet, és azt mondta, ha Tamás elvállalja, akkor megcsináljuk. Nagy dolog a társulat életében, hogy egy ilyen formátumú művészegyéniséggel dolgozhat.

 

Minta azért egy kicsit provokatív lenne a darab? Tematizálja a hatalom és művészet viszonyát például…

 

Ha akarom a Tartuffe is, bár én nem gondolnám provokatívnak, természetesen van egy közéleti síkja Az imposztornak. Az előadással sok mindent el tudunk mondani a színház működéséről, hogy milyen kiszolgáltatott egy színész a direktorának vagy a szakmájának, és sok mindent ki tudunk bontani abból is, hogy milyen kiszolgáltatott a művészet a dotációnak például.

 
 

Az, hogy direktorként játszod a direktort, az poén, vagy több annál?

 

Ha belegondolsz, az hogy az egész Tartuffe- szereposztást egy az egyben átemeltük ebbe az előadásba, úgy hogy közben a színházról, a társulatról is vallunk benne, ez a momentum  erősen afelé tolta a koncepciót, hogy én játsszam a direktort. Üres kapura rúgtunk volna különben.

 

Mennyire lebeg ilyenkor a színészek feje felett pallosként az a híres Katona Színházbéli előadás?

 

Ez egy teljesen más előadás.. A Katonás előadás, abban az időben, úgy volt nagyon fontos, mi pedig a most-ban szeretnénk valami nagyon fontosat kihozni belőle, magunkból fogalmazva meg az egészet.

 

Mi a lényeg a darabbéli direktor szemszögéből nézve?

 

A túlélés. Mindent megtenni, hogy a színház működjön. A csőd szélén álló emberről beszélünk, aki mindent megtesz a dotációért. Egy esélyük van, hogy amikor eljön a hatalom képviselője, a Gubernátor, tetsszen neki, amit lát. A kérdés bizonyos szempontból egyszerű: megkapják-e az állami dotációt vagy sem. Egyébként megkapják.

 

Egy ilyen nehéz, bonyolult darab még inkább összekovácsolja a társulatot, olyan, akár egy csapatépítő tréning?

 

Igen, ennek lehet egy ilyen rétege is. Nagyon sok embernek kell koncentráltan, alázatosan jelen lenni az előadás során, akárhogy is van, ez a maga nehéz vagy emelkedett pillanataival együtt is összekovácsolja a színészeket.

Interjú Egri Márta Jászai Mari-díjas színművésszel, a tatabányai színtársulat alapító tagjával.

 

Kalauz Jutka. Zenés darab. Csupa dal, meg a régi emlékek.

 

Az előadás után a színésznő azonnal fogad. Mosolyog, fáradtság nem látszik az arcán.

 
 

Mennyi időbe telik „átállni” ilyenkor a szerepből? A Kalauz Jutka nem rántja vissza kicsit?

 

Előtte izgulok, az előadást már nagyon élvezem, és utána olyan, mintha a Gellért-hegy gördülne le a vállamról. Azon azért még elgondolkozom, hogy legközelebb mit kéne még jobban csinálnom, de a Jutka nem nyúl utánam. Pont ennyi időt kap belőlem. Úgy van szabva a játékidő, hogy kényelmes legyen: ha hosszabb lenne, az már megterhelő lenne, ha meg rövidebb, az lehet, hogy nekem is és a nézőnek is kevés.

 

 
 

 

Milyen érzés volt belevágni a Rákosi fejébe?

 

Az egy hatalmas ötlet, Böhm György, a darab rendezője találta ki.

 

Én még emlékszem, hogy azokban az időkben a hentes üzletek kirakatában voltak ilyen zsír-szobrok. A Körúton, az akkori November 7-e téren láttam is egyet, erre a mai napig emlékszem, azt hiszem, a Kreml volt megformázva.

 

A nézők rezonálnak erre a dupla metaforikára, hogy jól megetették velünk azt a rendszert?

 

És el is búcsúznak, búcsúzunk tőle.

 

A darab ravaszabb annál, mint aminek látszik, egyes részek a mai korra is reflektálnak…

 

Igen, ravasz, és természetesen mindenkinek mást mond, mindenki mást lát bele.

 

 

‘Engem az érdekelt, hogy a szüleink hogyan bírtak diktatúrában élni. És hogy e mögött a hurrá optimizmus mögött, milyen sorsok, milyen borzalmak húzódtak meg.

 

 

Például a kitelepítések, vagy amikor jött valakiért az a bizonyos fekete autó, de sorolhatnám még. A hétköznapi élet szemszögéből igyekeztem közelíteni ehhez a korszakhoz. A Kincses Kalendáriumból vettem ki verseket, leveleket. Vagy az akkori Nők Lapjából, de szerepel a darabban egy Örkény-novella részlete is, és Horváth Péter Kedves Isten című könyvéből is emeltem ki szöveget. Sőt, Horváth Péter ajándékba írta nekem a darab elején lévő köszönő beszédet, amitől meg is hatódtam. De van benne még egy Szép Ernő vers és Tolnai Ottó szöveg is. Ráadásul remek dalok szerepelnek a Kalauz Jutkában, az 50-es évek zenei világa nagyon gazdag volt. Ez az előadás elsősorban az én generációmnak szól, de nem kizárólag nekik. A gyerekeink és az unokáink is meríthetnek belőle. Szeretném, hogy aki eljön, érezze jól magát, hogy min gondolkozik el utána, az már az ő dolga.

 

És miért pont Kalauz Jutka, ennyire emblematikus figurája a kornak?

 

Ez egy Kazal László- dal, aminek a szövegét Major Tamás írta. És van egy festmény abból az időből - Felekiné Gáspár Anni festette - ami egy füttyös kalauznőt ábrázol. Ebből a két momentumból lett ez a zenés estünk címe. A Jutkának, amellett, hogy végigkísér minket egy korszakon, van saját élete és sorsa.

 

 

 

 

Egy másik egyszemélyest is játszik, a Sötétben Látó Tündér című mesét, ami gyerekeknek szól.

 

Ez a mese egy gyönyörű, és nagyon jól mondható szöveg. Az eddigi előadások alkalmával azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon figyelnek. Kolozsi Angéla úgy álmodta színpadra a darabot, hogy a tündér csupa olyan kellékkel játszik, animálja a történetet, ami egyébként a háztartásban fellelhető, tehát akár otthon is lehetne folytatni az előadást.

 

És erősen a fantázia mozgat mindent…

 
 

‘Láss erősen, és a fantáziáddal láss, vagyis tudd meg, hogy ki is vagy te valójában. Ha bátor vagy és tele az elméd fantáziával, neked is lesz saját neved, mint a Sötétben Látó Tündérnek.

 

 

Mennyire befolyásolja a szerep megformálásában, hogy Önnek is van két unokája?

 

Főleg az befolyásol. Még sohasem játszottam gyerekeknek, így nem lettem volna ilyen magabiztos, ha nem lenne két unokám, akiknek nagyon sokat szoktam mesélni. Rajtuk keresztül tudom lemérni, tesztelni, hogyan kell úgy mesélni, hogy lekössem a gyerekek figyelmét a színházban. Nagyon sokat tanultam az unokáimtól, bizony.

 

A felnőtteknek is fontos lenne a mese, csak nem biztos, hogy megtalálják…

 

De lehet, hogy pont egy színházi előadásban találnak rá.

 

Visszaugorva kicsit az időben, mi történt abban a gimnáziumi színjátszó szakkörben, ami a színészet felé terelte?

 

Szigligeti Ede Liliomfi című darabját mutattuk be, én Kamillát, a nevelőnőt játszottam, akit a filmben Dajka Margit. Hihetetlen felszabadultságot éreztem a próbákon és az előadások alatt is. Az alkotás varázsa magával ragadott. Akkor döntöttem el, hogy színésznő szeretnék lenni.

 

Az iskola után jött a Vígszínház, Szolnok, majd Ruszt József. Milyen volt együtt dolgozni Ruszttal?

 

Csodálatos hat év volt. Érdekes, hogy amikor elkezdett instrukciókat adni, elkezdte elemezni a szerepet, rögtön az az érzésem támadt, hogy úristen, pont ezt gondolom én is. Nem éreztem, hogy rá vagyok kényszerítve egy másik „pályára”, ami nem az enyém. Remek pedagógus volt, és én nagyon hittem, nagyon bíztam benne.

 

 
 

 

A próbafolyamatot vagy a bemutatót szereti jobban?

 
 

Szeretek a nullpontról indulni, de a bemutatóra el kell készülni a szereppel. Ez egy folyamat, ami hol könnyebben, hol nehezebben megy. Olyan, mint a gyerekszülés. Az ember kihordja a szerepet, és a premieren oda kell állni, meg kell mutatni. Én ezt a folyamatot szeretem, amíg ez megtörténik.

 

Milyen ajánlatot kapott Crespo Rodrigótól, amitől eljött Tatabányára játszani?

 

Az úgy történt, hogy csengett a telefonom, az igazgató úr kért tőlem egy időpontot, hogy találkozni szeretne velem. Azt gondoltam, biztos egy szerepre akar felkérni. Amikor találkoztunk, elmondta, hogy végre lesz Tatabányán állandó társulat, és alapító tagnak szeretne hívni engem is. Majd ajánlott három jelentős szerepet, és hozzá gondolkozási időt. Mondtam, hogy köszönöm szépen, nem kérek gondolkodási időt, hülye, aki nemet mond egy ilyen ajánlatra. És nagy örömmel jöttem ide.

 

A végén szeretném megkérdezni, hogy milyen a „metál szamba”?

 

A kisebbik lányom zenekara játszotta az általuk „metál szambá”-nak elnevezett stílust. Voltam koncertjükön, de meg kell mondjam, nem az én világom, bár jó érzés volt a lányomat egy zenekar élén látni mint énekesnőt. Azóta már egy másik formációban énekel világzenét, a Dalabai Bandben. Na, azt már sokkal jobban szeretem.

Az utóbbi időben nyíltan beszélünk  a fizikai-és betanított munkaerő hiányáról, rámutatva többek között a vállalatok sokszor elhibázott humánpolitikai stratégiáira, valamint bizonyos vállalatirányítási trendekre, amelyek sokszor nem hoznak megoldást az adott problémákra.

László Zoltánnal, a Vasas Szakszervezet alelnökével beszélgettünk erről.

 

Hogyan áll most a munkaadók és a munkavállalók viszonya?

Ami riasztó számomra, hogy sok munkahelyen még mindig játszanak a határozott idejű szerződésekkel, Nyugat-Magyarországon meg főleg. Háromszor, négyszer, ötször hosszabbítanak, az ötödik után határozatlan idejűre kellene változtatni a szerződést, de rengeteg helyen ezt nem teszik meg, inkább kirúgják az illetőt. Tudjuk, hogy vannak ilyen cégek Győr mellett Enesén, Szombathelyen, Zalaegerszegen, sorolhatnám napestig.

Az ötödik év előtt egy-két nappal szűnik meg a szerződés, és nem kap újat a dolgozó. Ez pedig azt jelenti, hogy maguk a cégek nem bíznak abban, hogy ez állapot, ami ma jellemzi a munkaerőpiac és munkavállalók helyzetét, hosszú ideig fenntartható lesz. Elképesztő és egész egyszerűen elfogadhatatlan eljárás, főleg ilyen időszakban, amikor a cég örülhetne, hogy van olyan munkatársa, aki évek óta ott dolgozik, ismeri a folyamatokat, tisztában van a szabályokkal, otthonosan mozog a cégen belül.

 

’Hogy mégis meg merik engedni maguknak két dologra vezethető vissza: vagy nagyon rossz a foglalkozáspolitikájuk, vagy ők maguk sem bíznak abban, hogy akár egy év múlva munkát tudnak adni az embereknek.

 

Mi a helyzet a sztrájk tekintetében?

Sopronkövesden az Autoliv Kft.-nél nemrégen, olyan március-április környékén, a magyar autóiparban huszonöt év után volt egy kétórás figyelmezető sztrájk. Az emberek el is érték a céljukat, tizenkét- százalékos bérfejlesztés történt. Három hónapra rá készítettünk egy felmérést, ami azt a meglepő eredményt mutatta, hogy hiába történt béremelés, az emberek nem boldogabbak. Örültek, hogy több lett a bérük, de még így sem lett annyi, amennyit elfogadhatónak tartottak volna. Azt azért tegyük hozzá, hogy az osztrák határ közelsége miatt azon a környéken a bérezés és a pénz értéke is más. A cégnél most többet keresnek a dolgozók, mint az Audinál, pedig nem egy csúcsgyártóról beszélünk. Ennek ellenére a munkavállalók nem lettek elégedettek.

 

’Nem jött rendbe például a magánélet és a munka egyensúlya, ami kardinális kérdés. A belső karrier feltételei sem javultak, a kiszámíthatóság, és ahogy ők fogalmaznak: az igazságosság sem lett jobb. Még mindig jellemző, hogy kivételeznek az olyan emberrel, aki jóban van a főnökkel, vagy azért kerül magasabb pozícióba.

 

Ez kimondottan alsó- középszintű vezetői probléma. Azt láttuk, hogy a cégnél- ahol pedig sikeres volt a helyi szakszervezet - azért nem tört ki a Kánaán.

 

fotó: jokortv

 

Az elmúlt tíz-húsz évben nem voltak olyan lelkesek a dolgozók, ha sztrájkról volt szó…

 

’Az emberek már nem olyan inaktívak, mint pár évtizede. Sokszor úgy kell visszafogni őket, hogy ha most gyorsan beleugranak a munkabeszüntetésbe, az szimpla törvénysértés, vadsztrájk.

 

Nagyon meg lett szigorítva a sztrájktörvény, és akárhogy nem lehet ilyet csinálni. Volt olyan időszak, olyan egy hónappal ezelőtt, mikor sztrájkhullám volt az országban. Az Autoliv-sztrájk után öt-hat cégnél már sztrájkbizottságot akartak alapítani. És ez a hullám megint elindulhat, mert kezdődnek a bértárgyalások, és nekünk megint oda kell majd figyelnünk. Az emberekben csökkent a félelem, bátrabban fordulnak a szakszervezetekhez.

Nő a tagság létszáma, egyre több helyi szakszervezet alakul. És igen, elmondatható, a dolgozók sokkal jobban ki mernek állni a jogaikért, mint évekkel ezelőtt. Egyrészt mert láttak már pozitív példákat, másrészt, könnyen találnak olyan színvonalú munkát, mint ahol éppen dolgoznak- legalábbis a termelő ágazatban, akár Tatabányán is.

 

Tatabányán milyen képet mutatnak a vállalatok a karrierlehetőségek vagy a munkakörnyezet tekintetében?

A kép teljesen változó. Van, ahol jobban figyelnek a dolgozókra, vagy éppen gördülékenyebb az előrejutás. Biztos türelmetlenebb vagyok az átlagnál, de én mindenhol nagyon nagy lehetőséget látnék a fejlődésre, nem csak itt, hanem az egész országban. Emberibbé jogkövetőbbé, polgárbarátibbá kellene tenni a munkahelyeket. Ezeken a terülteken óriásit lehetne fejlődni, csak éppen szándékot nem látok eleget.

 

A cégek mennyire partnerek?

Csak a szükséges mértékig.

 

’Van, ahol még mindig ott tartanak a bizonyos szintű vezetők – és ez vezetői szintenként más – hogy erős vagyok, hatalmas vagyok, mögöttem áll a nagy cég, és a „ha nem tetszik, el lehet menni” mentalitás uralkodik.

 

Nemrég azzal fenyegetőzött egy művezető, hogy ha nem mennek be az emberek túlórázni, ki lesznek rúgva. Mindezt egy olyan helyen, ahol állandó túlóra van, mert kevés a létszám. Nem értette meg, hogy konkrétan akkor mondta el: „olyan kevesen vagyunk, hogy nektek többet kell dolgozni, de ha nem dolgoztok többet, még kevesebben leszünk.” Van, ahol meglenne a szándék, de a helyi menedzsmenteknél ütköznek falakba, vagy a vezetők empatikus érzéke nincs magas szinten. A humánusabb, a bevonó típusú vezetők kikoptak a foglalkoztatásból, sajnos az elmúlt 15-20 év nem nekik kedvezett. Nagyjából átmentek a nem termelő területekre, a katonás vezetőket pedig nagyon nehéz átvezetni egy teljesen más stílusra. Azt gondolom, hogy ezen a területen is egy különleges helyzet előtt állunk, nagyon sok minden át fog értékelődni a rövidesen a világban. Például a foglalkoztatás egy bizonyos szintje teljesen megszűnik. A robottechnológia, az informatika fejlődésével a nagyon alacsonyan képzett emberekre nem lesz szükség, és ezzel együtt más típusú vezetőkre lesz igény. Azt nem tudom, ezt hogyan tudjuk majd kezelni.

 

A jelenlegi szakképzés nem lesz-e hátránya ennek a váltásnak, ahol nyilvánvalóan felértékelődik a tanulási készség. A szakszervezetek, hogy próbálják kezelni ezt a problémát?

Igen, nagyon fontos lesz a jövőben, hogy a magyar emberek tanulási készsége, képessége hol tart. Vannak példák arra, mikor a munkavállalókat olyan képzésekre küldik el a cégek, ahol látszólag olyan dolgot tanul, ami nem feltétlenül köthető az aktuális pozíciójához. A legfontosabb a tanulási képesség folyamatos fenntartása.

 

’A magyar oktatás színvonala nagyon komoly hátrányt fog jelenteni 10 -15 év múlva a társadalomnak és az egyéneknek egyaránt. Főleg, az hogy nem vagyunk hajlandóak időben szembenézni vele.

 

A szakszervezetek viszonya mennyit változott az utóbbi időben, akár a kormányhoz, akár a munkavállalókhoz?  Illetve, mintha nem lennének annyira harciasak, bár igaz a Munka Törvénykönyve változásai elég kedvezőtlenek lettek ebben a tekintetben is?

A munka világa tökéletesen leképezi a társadalmat, és annak működését. Az egész magyar társadalom ilyen lett, mindent le lehet nyomni a torkán. A munka világában is ezt tapasztalhatjuk. Mostanában látok pozitív jeleket, már vannak sztrájk készültségek, szerveződnek társaságok, akiknek elegük van a munkáltatójuk ilyen-olyan dolgaiból, és keményen szembemennek vele. Ilyenből azért sok van. Január óta hét cégnél alakult olyan szervezet, ahol eddig nem volt hasonló, vagy teljesen a munkáltatót kiszolgáló dolog működött. Valami elindult. Volt olyan cég, ahol nem volt szakszervezet, de csináltak sztrájkot, úgy kellett őket leállítani.

Mennyire jellemző, hogy a szakszervezetek ki vannak szolgáltatva a cégeknek?

A szakszervezetek világa nagyon színes. A magukat függetlennek tituláló szervezetek, akik úgymond mindenkitől függetlenek, légüres térben mozognak. Sokkal kevesebb a lehetőségük, mint annak a szakszervezetnek, aki például a Vasas Szakszervezethez tartozik, és adott esetben a Vasas kívülről is be tud avatkozni, ha kell. Ráadásul a szakszervezetei jogok sérültek, a szakszervezetek működésének feltételei is romlottak az új Mt-vel.

 

És van lehetőség ezen változtatni?

Majd meglátjuk. Ha felébred a magyar társadalom, és elkezd olyan rendszerekben gondolkodni, ahol a rendszer szavatol. És ha kiderül egy emberről, hogy nem jó vezető, ne adj isten nem jó politikus, akkor ki lehet belőle menni, és egy ilyen rendszernek oszlopos tagjai lesznek a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, akkor majd a szakszervezetnek is sokkal nagyobb lehetőségük lesz a kontrollra.

 

’Azok a társadalmak, amelyekben sokkal nagyobb a szakszervezetek presztízse, sokkal kisebb mértékben vannak kitéve mind gazdasági, mind társadalmi kríziseknek.


címlapfotó: origo.hu

Több cikk ...